Temetőbe megyünk

Elteltek napok, s hetek, 
Mikor újra megkérdezted.
Ekkor november elseje volt,
Fehérlett ránk a telihold.

Csendesen megfogtam kezed, 
Az úton némán átvezettelek.
A temető kapuja ásítva állt nyitva,
Sok ezer gyertya fénye világította.

Nem kérdeztél akkor,
Csak fogtad kezem,
Tudtad, a választ
Rögvest megleled.

- Kicsikém, ez itt a temető.
A sírokon sírkő.
Minden nyughelyre virág kerül, 
Mit az élők szeretettel hoznak el.

Nem kérdeztél, jöttél szótlanul.
Egy sírnál egy néni leborult.
Könnytől ázott tekintetek vettek körül, 
A gyertyák fénye lassan elszenderül.

- Kit szeretnek, Kincsem sosem hal meg.
Ha látszólag itt is hagy minket.
Mert a szeretet olyan erős,
Világokat összeköt.

Leültünk a padra, átöleltelek.
Éreztem a tested kissé megremeg.
Megsimogattam drága arcod,
Könny áztatta arcod.
- Kicsikém, most már tudod...

Kerepes, 2015. október 31.